Az utóbbi két hétben gyors egymásutánban értek a felismerések és hatások. Miközben párhuzamosan járok a két, zárt csoportos dráma kurzusra, rendszeresen látogatok olyan, alkalmi színjátszót, amelyet hangulata miatt, vagy az alkalmat tartó drámatanár miatt nem akarok kihagyni. Talán már korábban írtam arról, hogy mind a zárt csoportoknak, mint az egyszeri alkalmas színjátszóknak megvan a maguk szerepe, és egyik sem jobb a másiknál. Csupán már szerepet töltenek be a színjátszás szenvedélyében. Ez a két hét pedig pont arról szólt, hogy ezeknek a különbségeknek a pozitívumait újra felismertem.

Idén a kiégés jeleit vettem észre magamon. Már tíz éve foglalkozom színjátszással! Szóval észrevettem, hogy a drámás alkalmakon nem vagyok annyira lelkes, mint korábban. Ezért úgy döntöttem, még jobban rálépek a gázra! Korábban egyszerre csak egy folyamat alapú kurzusra jártam, most kettőt csinálok egyszerre! Ezt pedig azért léptem meg, hogy fél évvel később felmérjem, mennyire érzem magam motiváltnak a folytatásra. Ha nem, nyugodtan váltok, és foglalkozok más dolgokkal, amik örömet okoznak. Ha segít a motivációmon ez az aktív fél év, akkor még nagyobb erőbedobással és még nagyobb léptékkel igyekszem belevetni magam ebbe a világba, amelyben annyi kalandot éltem meg!

Tavasszal a Metro Works színházművészeti szabadiskolája szervezett meg két hétvégi workshop alkalmat, amelyek a közösségi színház megteremtéséről szóltak. Ezeket a tréningeket Szivák-Tóth Viktor tartotta. Ezeken a tréningeken olyan tudást szereztem, amelyek alapvetően befolyásolták a látásmódomat, a folyamat alapú színházi tréningek menetéről és lehetőségeiről.

Az ImproSOKk továbbra is eredeti formában létezik. A mostani, vagyis a 2022. november 1-i alkalmat én tartottam, hogy azokon olyan játékokat próbáljak ki, amelyeket korábban csak olvastam. Tesztelni kívántam az adott játék sikerét vagy alkalmatlanságágát.

Nagyon régen írtam új blogbejegyzést, és ennek számtalan oka volt. De a színjátszás ettől még nem került háttérbe. Az utóbbi egy évben bevállaltam egy folyamat alapú, úgymond haladó színjátszót. Ez sok új tapasztalattal járt együtt, és ráerősített az eddigiekre. Ez az írás hónapokkal azt követően született, hogy részt vettem a HatásSzünet Műhely első, zárt, folyamatalapú színjátszóján. Ebben nem csupán ennek a színjátszónak a haladós folyamatáról, hanem általában, a folyamat alapú színjátszó csoportok jellemzőit is igyekszem bemutatni – ahogy én megismertem.

Kezdetben vala az első csoportkép

Amikor elkezdtem színjátszókra járni, még nem alakult ki bennem tudatosan az a törekvés, hogy közösséget építsek, vagy különböző baráti társaságokat hozzak össze. Mégis, idővel kialakítottam ennek az elemeit, hogy hogyan lehet jól felépíteni egy újonnan kialakuló közösséget, milyen ötletekkel lehet azt fenntartani a közösségi média segítségével és mily eszközökkel kell törekedni arra, hogy ezek a közösségek fennmaradjanak, talán még bővüljenek.

Egy izgalmas augusztuson vagyok túl. Kaptam fellépési lehetőséget, részt vettem két zseniális drámás táborban, és még jutott idő arra is, hogy elmenjek egy továbbképzésre. Nagyon motivált ez a sok impulzus, és erre is építhetek, hogy hogyan-milyen úton folytassam a drámás életemet. Mégis érzek valamiféle megrekedést.

Traktoron, 2021 (Fotó: Fekete Attila)

Megkezdődtek az enyhítések, és bár korlátozottan, de újra elindultak a drámás programok. Persze ez az indulás nagyon nem könnyű. Továbbra is mindenkit figyelmeztetnek az óvatosságra, és persze minden kötelező szabálynak a szervezők igyekeznek eleget tenni. De valószínű már nekik is elegük van. Kinek ne lenne?

Miközben bezártak az üzletek, elmaradtak a rendezvények és a monoton egyhangúság jól lefárasztott, komoly vigaszt jelentett számunkra, hogy magánhelyszínen, néhány baráttal folytathattuk az imprót.

Ősszel újabb karantén jött és sok program újra az online térre lett száműzve, így a színjátszók is. Ami azért egy erősen offline műfaj. A színjátszás élmény, amihez szükséges élőben együtt lenni, az a hajtóereje. Ezért is volt nehéz kezdetben megtartani az online alkalmakat, amelyek néha ugyan működtek, de kevesebb embernek volt hozzá kedve, és mindenkinek nagyon hiányzott, hogy élőben játszhassunk újra.

Jó néhány esetben halottam olyat, hogy egyesek azért kapnak kedved eljárni egy-egy színjátszóra, hogy ismerkedjenek, még konkrétabban, hogy potenciális randipartnert találjanak. De az a tapasztalatom, ez leginkább azokra jellemző, akik még sosem, vagy alig egy-két alkalommal jártak ilyen alkalomra. De mégis, van-e értelme azért eljárni színjátszóra, hogy párt találjon magának az ember? Milyen gyakori, hogy ezeken az alkalmakon párkapcsolatok születnek? És ezek a párkapcsolatok mennyire tartósak, illetve hogyan befolyásolják ezeknek az alkalmaknak a légkörét?