Egy izgalmas augusztuson vagyok túl. Kaptam fellépési lehetőséget, részt vettem két zseniális drámás táborban, és még jutott idő arra is, hogy elmenjek egy továbbképzésre. Nagyon motivált ez a sok impulzus, és erre is építhetek, hogy hogyan-milyen úton folytassam a drámás életemet. Mégis érzek valamiféle megrekedést.

Traktoron, 2021 (Fotó: Fekete Attila)

Az vitathatatlan, hogy ennyi szeretetet és motivációt az életem drámás részéből talán még soha nem kaptam. Augusztusban újra elmentem a Traktorra (erről az összművészeti táborról már korábban itt írtam) ami nagyon izgalmas volt nekem abból a szempontból, hogy újra megerősítette bennem azt, hogy a drámát, a pedagógia szükséges eszközének tartsam. Minden korábbi, drámás foglalkozást, amit akár résztvevőként, akár óratartóként megéltem, egy nagyon intenzív, hihetetlenül izgalmas, kísérletező pályának éltem meg. Ilyenkor minden gondolat megvalósítható, és minden résztvevő alapból inspirálja a másikat. Igen, mint az impróban! Ezért volt életem egyik legnagyobb élménye, amikor drámás foglalkozást tarthattam egy középiskolában. A Traktor újra emlékeztetett az érzésre! Elég erősen ahhoz, hogy újra utána sóvárogjak.

A kérdés, hogy hogyan! Nincs könnyű dolgom, ha drámafoglalkozást szeretnék csinálni. Jelenleg se társulatom, se koncepcióm. Hogyan tarthatnék drámapedagógiai foglalkozásokat? Kikre alapozva? És egyáltalán hogyan találhatnánk magunknak olyan témát, ami mindannyiunkat foglalkoztat? És ha ez még meg is lenne, mikor és hol prezentálhatnánk ezeket? Ha mást nem is, magamért és a terveimért még megtehetem azt, ami eddig mindig bevált: utánaolvasok a dolgoknak. Továbbra is igyekszem jobbnál jobb irodalmat találni, amelyek a drámatanításról, játékokról és óratervekről írnak. Eddig ez az egy a biztos!

És a továbbtanulás? Csak ha adódik egy jó lehetőség, ahova jelentkezhetek. Viszont jelenleg munka mellett természetesen nehéz egyetemi képzést vállalni. Csak valamiféle hétvégi képzés, ami reális. Ebben viszont már számíthatok a megteremtett FB csoportra, ahol szerencsére egyre többen hirdetnek, és persze a különböző drámás közösségekre, amelyeket volt lehetőségem az utóbbi években megismerni.

Szerencsére biztos közösséget jelent nekem az imprós csapatom is. Itt is érzek egy megrekedést, mintha nem történne a közösségben fejlődés. Viszont mivel ez csupán egy, belőlem eredő érzés, azt is pontosan tudom, hogy én vagyok az egyetlen azért is, hogy ez változzon. A recept itt szintén hasonló: tanulni más imprós közegektől, könyvekből, előadásokból. Valószínűleg ezen a területen tudom befolyásolni a leglényegesebben a változásokat is. Mert ha rajtam látják, hogy időt és energiát fektetek bele az imprós közösségbe, akkor az a közösség bizony fejlődni, növekedni fog, és sikeresebb is lesz! Szóval itt a kulcsszó: Berci, ne légy lusta!

Az ImproSOKk mag idén ősszel

Jelenleg a legkonkrétabb lehetőséget egy hosszabb, folyamat alapú kurzus adhatja. Ennek a kurzusnak a keretén belül, ősztől kezdve, talán nyár elejéig egy improvizáció alapú munkába kezdünk, hogy a végén megszülethessen egy előadás. Ez nagyon izgalmasan hangzik, de egyben pedig roppant félelmetes is. Óriási kreatív energiák törhetnek fel a kurzus során, különleges kötelékű csapat születhet, és kis szerencsével egy olyan előadásra futhat ki, amely talán egynél több bemutatót is megél. (Óvatos vágykép)

Az ezzel kapcsolatos félelmein a korábbi a tapasztalataimból adódnak, amikor szintén egy hosszabb, több hónapos drámás alkotómunkában vettem részt. Alakultak ki kemény konfliktusok, nehéz helyzetek. Például visszatérő problémák voltak a késések. Volt, hogy az egyes résztvevők képtelenek voltak annyira elköteleződni, mint ahogyan azt korábban ígérték. És az eltérő személyiségekből adódó feszült légkör is előfordult.  Tehát, egy hosszú alkotómunkában pozitív elemek ugyanúgy megjelennek, mint negatívok. A kérdés, hogy melyek kerülnek túlsúlyba az adott helyzetben.

Ilyen esetekben van kulcsszerepe a drámatanároknak, akik a kurzusokat vezetik, és ebben a tekintetben a most induló kurzus miatt bizakodó vagyok. A trénerek nagyon ügyesen, kiválóan kommunikálnak, folyamatosan képzik magukat, és már jól összeszoktam velük.

Nyílván függ a közösség tagjaitól is, és ahogyan elfogadják egymást. És igen, kimondom: nagyfokú türelem szükséges egymás iránt. Na, ebben azért kell még fejlődnöm, bár kaptam visszajelzést, hogy azért nem vagyok menthetetlen.

Hogyan győzhetném le a félelmeimet? Mit tegyek, hogy ne akarjak dominálni a közös munka során? Mit kezdjek azzal, aki dominálni akar? És mit kezdjek a másik véglettel, ha valaki borzasztóan bizonytalan?

Ezek nyilván olyan kérdések, amik mindig ott motoszkálnak az imprós színészek fejében. Irigylem a gyakorlottabb előadókat és tanácsokat. Nekik biztos lenne ezekre saját válaszuk.