Jó néhány esetben halottam olyat, hogy egyesek azért kapnak kedved eljárni egy-egy színjátszóra, hogy ismerkedjenek, még konkrétabban, hogy potenciális randipartnert találjanak. De az a tapasztalatom, ez leginkább azokra jellemző, akik még sosem, vagy alig egy-két alkalommal jártak ilyen alkalomra. De mégis, van-e értelme azért eljárni színjátszóra, hogy párt találjon magának az ember? Milyen gyakori, hogy ezeken az alkalmakon párkapcsolatok születnek? És ezek a párkapcsolatok mennyire tartósak, illetve hogyan befolyásolják ezeknek az alkalmaknak a légkörét?

Természetes emberi motiváció, hogy az ember újra- és újra szeretne eljárni olyan helyekre, ahol ismerkedésre is lehetősége van, és ez csak erősödik benne, miután befejezi a középiskolát, vagy az egyetemet. Onnantól kezdve ugyanis alig van olyan rendszeres közösség, ahol emberekkel találkozhat. Részben ezért is jelent számtalan embernek ekkora húzóerőt eljárni a különböző színjátszókra, ahol új embereket ismerhet meg, közösségben érezheti magát, és remélheti, hogy nemcsak egy baráti közegbe kerül, de eléri a szerelem is.

És hogy ez mennyire gyakori? A tapasztalatim szerint nagyon ritkán. Ennek egyik oka a színjátszókon való folyamatos változás. A színjátszók eléggé befogadó közegek, így szinte mindenféle személyiség megfordul ezeken az órákon, egymástól is nagyon eltérő karakterek találkozhatnak itt. Viszont hol csak egyszer, hol néhány alkalommal jönnek el. Csak egy kisebbség jár vissza hétről hétre, ugyanarra a helyre. Egy alkalom viszonylag kevés ember számára elegendő, hogy jól megismerjen valakit, vagy egy egész csoporthoz kötődnie. Tehát a többség csak éppenhogy beszél jó esetben 5-10 percet egy-egy játszótársával, mondjuk egy 3 órás alkalom során.

Ráadásul azt tapasztaltam meg, hogy azok, akik konkrétan elhatározzák magukban, hogy egy színjátszóra csak azért mennek el, hogy legyen lehetőségük pasizni, vagy csajozni, igen gyorsan csalódnak. Hamar észlelik, hogy itt a középpontban az egymással való játék áll, de az nem feltétlenül egyenlő a másik mélyebb megismerésével. És persze ezért ezek a személyek nem is maradnak sokáig.

Semmiképp sem lehet összehasonlítani a drámás tréningeket a rapid randikkal, vagy hasonló, csoportos, ismerkedős élményekkel. Erre az is jó példa, hogy általában néhány páros játéktól eltekintve a legtöbb gyakorlat az egész csapatot megmozgatja, mindenki részvételével számol. Ezért írtam korábban is, hogy ezek az alkalmak sokkal gyakrabban teremtenek meg baráti, vagy kreatív alkotóközösségeket, mint párkapcsolatokat.

Ennek ellenére a randik és románcok ugyanúgy születnek az ilyen drámás közegben is, ahogy mindenhol máshol. A személyes, szubjektív tapasztalatom szerint a randik és párok ismerkedések olyanok között, akik egy színjátszón találkoztak először, egészen gyakori. Az, hogy ezekből az ismerkedésekből végül a két fél később aztán egy pár alkot majd, viszont nagyon ritka. Személyes élményeim szerint 10 kapcsolatból 9 végül fél éven, vagy egy éven belül szakítással végződik, 0,5 marad tartósabb kapcsolat, és csak a maradék 0,5-ből lesz házasság.

A szakítás ebben a szituációban egy sokkal nehezebb helyzetet is eredményezhet. Több olyan alkalommal találkoztam, amikor a szakítást az követte, hogy a pár egyik fele tovább maradt a színjátszón, a másik fele pedig nem volt hajlandó tovább oda járni emiatt. És sajnos, így vagy úgy, de az ilyen helyzet az egész közösségre is hatással van, általában több kényelmetlen szituációt magával hozva.

Szerencsére a többség a szakításokat jól kezelte, egészen ritkán tapasztaltam kivételes helyzeteket, vagy nem megfelelő viselkedést a felek részéről azzal kapcsolatban, ki és hogyan jelenhet meg egy színjátszón. Ez az a többség, amely éretten is tudta kezelni a konfliktusokat, belátva, hogy a színjátszó egy semleges terep, ahol nincs helye a kirekesztésnek.