Amikor elkezdtem színjátszókra járni, még nem alakult ki bennem tudatosan az a törekvés, hogy közösséget építsek, vagy különböző baráti társaságokat hozzak össze. Mégis, idővel kialakítottam ennek az elemeit, hogy hogyan lehet jól felépíteni egy újonnan kialakuló közösséget, milyen ötletekkel lehet azt fenntartani a közösségi média segítségével és mily eszközökkel kell törekedni arra, hogy ezek a közösségek fennmaradjanak, talán még bővüljenek.

A Facebook alapvetően befolyásolta, hogy a budapesti színjátszó eseményeket mennyien és hogyan érheti el egy nagyobb érdeklődőréteg, és ugyanez a felület ad lehetőséget arra is, hogy a különböző színjátszón az emberek kapcsolatban maradhassanak. És itt most nem csupán arra gondolok, hogy az egyes személyek ismerősnek jelölik egymást, és utána egyenként tartják egymással a kapcsolatot, hanem az egyes kiegészítő lehetőségek arra is alkalmasak, hogy csoportban történhessen meg ugyanez.

A leglátványosabb forma erre a csoportok létrehozása. Ezek sokféle formában létezhetnek, és nagyon eltérő, hogy az adott társaság milyen aktívan vesz részt az alakításában. Szerencsésebb, amikor a tagok nagy része ezen a médiafelületen is aktívabb, kezdeményezőkészebb, mert olyankor az aktív részvétel természetszerűleg is bevonja a többi, kevésbé aktív résztvevőt a csoport alakulásába. Sőt, ha valamennyire az adott Fb-csoport nyitott, előbb-utóbb megjelennek új tagok, és ezzel a csoport is alakul, fejlődik, bővül. Ez kicsit olyan, mintha a játék az online felületre kerülne. A színjátszós csapatok kibeszélik az élőben átélt élményeket, kommentelnek, az élőben hallott zenéket megosztják, vagy a szóba kerülő programokat megjelölik a felületen.

Amikor maguk a színjátszós társaságok alkotnak Fb-csoportot, annak egyik hátránya az lehet, hogy előbb-utóbb kifullad. Ennek több oka lehet: nincsenek rendszeres élő programok, vagy nincs folyamatos beszédtéma, esetleg a csoport adminisztrátora magára hagyja a csoportot, esetleg csak egyedül kezdeményez. De az is megesik, hogy maga a csoport is egy adott időszakra létezik, és miután betöltötte szerepét, természetes úron elhal.

Létezik egy másik lehetőség is, a chat szobák. Vannak olyan társaságok, ahol a Fb-csoport meglétére nincs szükség, mert a társaság egyszerűen nem igényli, és jobban segíti a csapat összetartozását ez a beszélgetős felület. Itt néha nehezebb a kiigazodás a hozzászólásoknál, nincs annyi jó funkciója, mint egy csoportnak, (pl. szavazás, hirdetésmegosztás) viszont valóban egyes csapatokat jobban összetart. Mindkét esetben valóban társaságfüggő, hogy melyik válhat be jobban.

Néhány évvel korábban még aktívan kerestem az egyes színjátszós társaságok közösséggé szervező lehetőségeit, amire jó eszköznek találtam ezeket a lehetőségeket. Hol csoportokat, hol chatszobákat hoztam létre. Idővel azonban a többségük kifulladt az említett okokból. De maga a felület, a Facebook is két-három év alatt megváltozott, nehézkesebb felületté vált. Korlátozva lettek, hol- és milyen funkciókat lehet használni, és olykor az üzeneteket és posztolásokat is nehéz volt megjeleníteni. Részben ez is nehezítette, hogy a közösségteremtésben egyre kevésbé váltam kezdeményezővé, de a koronavírus okozta korlátozások is biztosan rá tettek egy lapáttal.

Jelenleg azt érzem, kissé lustává, elkényelmesedetté váltam, ami a színjátszókra járást és a társaságok keresését illeti. Ennek igazából konkrét oka nincs. Magyarázható ez egyfajta megnyugvással, hiszen hosszú idő után végre stabil álláshoz jutottam, és kialakult egy új baráti társaság, amire lelkileg is támaszkodhatok. A színjátszásban megtaláltam a magam szerepét, és tudatosabban kezelem a benne való részvételemet is. Tehát nem vagyok annyira nyugtalan. Egy kicsit úgy vagyok ezzel, hogy már nem akarom egyedül felfedezni ezt a világot, még inkább igénylem a barátaim, vagy a színjátszós társaim jelenlétét.

De pont ez lehetne a kulcsa annak, hogy újra elkezdjek új helyeket megismerni. Ez talán azt jelenti, hogy a színjátszás, és annak a szabályai a drámán kívüli életemre is hatást gyakoroltak: a jelenetben sosem egyedül létezem, mindig a társaimmal vagyunk benne, és együtt létezünk.

Meglátjuk mi lesz!