Imprótréner, drámatanár, játékvezető, óratartó. Ezeket a jelzőket használják azokra, akik az alkalmakat vezetik a színjátszókon. Minden alkalom más és más, így az alkalmat vezető drámatanár is változó viselkedést mutat kifelé, és ez igaz még akkor is, ha több alkalom után a játszók már úgy érzik, jól kiismerték a saját trénerüket. Érdemes végiggondolni, hogy az egyes tanárok miből és hogyan dolgoznak, mit tartanak fontosnak egy adott órán és ehhez milyen eszközöket használnak.

Két évvel ezelőtt kezdtem eljárni a színművészeti egyetem nyitott színjátszóira, amelyek a Színműveletek egyetemi program keretében indultak el. Ezeket a színjátszókat minden héten megtartották az egyetem tanulói, elsősorban a drámainstruktor szak másodévesei. Ezek a programok ablakot jelentettek nekünk kívülállóknak arra, hogy megismerhessük, min dolgoznak ezek a fiatalok nap mint nap. Megismerhettük ennek az egyetemnek a mindennapi légkörét, az atmoszféráját, a befogadó közeget, a tanulás örömét, a közösségi játék örömét. Újra átélhettük a kreativitást, a közös alkotás örömét. A fiatalok lelkesedése miránk is hatott. A színjátszók mindenkinek szóltak, és mindenkire hatottak. És, köszönhetően az egyetem központi elhelyezkedésének és könnyen megtalálható programjainak, ezek a színjátszók mindig népszerűek voltak, sokan jártak el rá. Látogatták őket a középiskolás korosztálytól a 60 felettiekig, és mégsem volt akadály a korkülönbség, amikor a közös térben a résztvevők elkezdtek egymással játszani.

Ez nem egy műszaki leírás lesz, vagy egy agrárjelentés a nagykanizsai járás egyik falujának mezőgazdasági sajátosságairól. A Traktor, teljes nevén a Traktor Works egy évente megrendezett fesztivál Zalamerenyén, ahol művészeti workshopokon vehetnek részt a jelentkezők, és megismerkedhetnek a kortárs tánccal, a színházi improvizációval, színházi rendezéssel vagy a drámapedagógiával. Idén, második alkalommal látogattam el a fesztiválra, maga a fesztivál pedig ötödik alkalommal nyílt meg.

Miután júniusban feloldották a koronavírus járvány miatt bevezetett karantént, szép lassan a korlátozásokat is enyhíteni kezdték. A színjátszó csoportok, amelyek márciusban egyik pillanatról a másikra elhalasztották a programjaikat, most elkezdtek az újrakezdésen gondolkodni. A hónap végére Budapesten az élet majdnem olyan, mint a karantén előtt. Legalábbis egyre több drámás alkalmat indítanak újra, az online felületet elhagyva pedig a régi közösségek tagjai újra találkozhatnak egymással, és a játék folytatódik! Néhány színjátszó csoporttal beszélgetve, kialakult bennem egy általános kép az online térben létezés, majd az újrakezdés megéléséről, ahogyan ezek a közösségek látták.

Százszámra lehet találkozni az interneten és a közösségi oldalakon, motivációs üzeneteket gyártó kezdeményezésekkel. Az alapötletet talán már sok imprós csoport átvette. Én először az Itt és Most Társulat tavalyi programjában találkoztam vele először. 2019-től, rendszeresen, minden héten megosztottak egy új, kis rövid mondatot azzal kapcsolatban, mit javasolnak, hogy az életünk színesebb, kreatívabb és izgalmasabb legyen. A kezdeményezést egész évben követtem, majd átgondoltam, rám hogyan is hatott.

Amikor megfogalmaztam magamban, hogy a drámás eszközök közül a színházi improvizáció érdekel, jó néhány tanárom jelezte vissza, hogy ebben a formában ők Keith Johnstone-t veszik alapul. A névvel még nem találkoztam korábban, de ajánlották a könyvét, mint alap irodalmat. Így visszagondolva ezt csak részben vélem igaznak.

Budapesten már rengeteg színjátszós csoport alakult ki az elmúlt öt évben, és változó intenzitással hirdetnek alkalmakat. Ahogy változó az is, hogy ezek a csoportok nyitott, vagy zárt, tehát folyamatban gondolkodó tréningeket hirdetnek meg. Mind a két típusú tréningnek vannak előnyei és hátrányai, de idő, pénz és helyhiány miatt általában csak a komolyabb hátérrel rendelkező társulatok engedhetik meg maguknak, hogy nyitott és zárt alkalmakat is hirdethessenek egy időben.

Van egy nagyobb, zöld linóleumpadlóval burkolt terem a Szent Angéla Gimnázium felső emeletén. Ide hirdettek meg színjátszót. Ez első benyomásra nem túl bizalomgerjesztő. Az iskolához fel kell menni, Budán egy dombra, és ott még a negyedik emeletre. Micsoda energia befektetés!

Kezdetben így voltam ezzel. Akkoriban jártam-keltem, hogy minél több színjátszó csoportot és nyitott színjátszót megismerhessek. Túl sokáig voltam elköteleződve egy csapatnál, és meg akartam tudni „mi van ezen túl”.

Több mint két hétig nem írtam új bejegyzést, jó okkal. Ennek szerettem volna elsőbbséget adni.
Amikor elindítottam ezt a blogot, néhány imprós társam jelezte, hogy Improblog néven már létezik egy facebook oldal, amit nem más, mint Várady Zsuzsa kezel. Ő Budapest egyik legnevesebb improvizációs csapatának, a Momentán Társulatnak a tagja. Nagy tudású, tapasztalt imprós színésznő, drámatanár, dramaturg és forgatókönyvíró. Mivel a blogom nevét nem tudtam átírni, ezért inkább úgy véltem, helyes, ha jelzem, a címen kívül a két oldalnak csak annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettőnek a témája az improvizáció.

A címben feltett kérdés jó ideje foglalkoztat! Talán kicsit irigykedem olyanokra, akik havonta, vagy két havonta a társulatukkal fellépnek, bemutatnak egy improvizációs előadást, és látszólag hihetetlen profik, és olyan rutinnal rendelkeznek, amivel én nem rendelkezem. Legalábbis azt hiszem. Pedig évek óta foglalkozom improvizációval. Mégis, valamiért úgy érzem, nekem nem sikerül. Vajon mi hiányzik belőlem? Mit kell tennem, ha szeretnék olyan jó előadó, és vicces lenni, mint amilyennek őket látom?