Van egy nagyobb, zöld linóleumpadlóval burkolt terem a Szent Angéla Gimnázium felső emeletén. Ide hirdettek meg színjátszót. Ez első benyomásra nem túl bizalomgerjesztő. Az iskolához fel kell menni, Budán egy dombra, és ott még a negyedik emeletre. Micsoda energia befektetés!

Kezdetben így voltam ezzel. Akkoriban jártam-keltem, hogy minél több színjátszó csoportot és nyitott színjátszót megismerhessek. Túl sokáig voltam elköteleződve egy csapatnál, és meg akartam tudni „mi van ezen túl”.

Egy facebook-eseményt vettem észre, majdhogynem véletlenül: Szerda esti ImproSOKK. Furcsa névnek véltem, és a borító alapján arra gondoltam, egy kis drámás csoport megint valami újjal próbálkozik. De tény és való, kíváncsi voltam rájuk.

Ezen a szerda estén, egy körülbelül tíz fős társaság jött össze. Látszólag a többség ismerte egymást, emiatt egy kicsit feszengve éreztem magam. Röviddel hét után elkezdődött a tréning. Sorra jöttek a számomra ismert játékok, de valahogy mégis egy más légkörrel és más tempóval, ahogy én azt ismertem. A három órás alkalom egyharmada bemelegítőkből, vagy rövid formátumú játékokból állt, jónéhány páros játékkal. És csupán a rákövetkező két órában volt összesűrítve, amit „jelenetezésnek” hívunk. Vagyis szituációs játékokon keresztül alkottunk jeleneteket, hoztunk létre helyzeteket.
A legtöbb játékot ismertem, mégis az utóbbi években vagy egyáltalán nem, vagy még sosem játszottam. Leginkább a Beugró c. műsorból voltak ismerősek ezek a játékok, de ezeket sosem próbáltam ki élőben. Egészen mostanáig. Ezért volt olyan nagy élmény részt vennem ezen az alkalmon. És mint látható volt, ezzel nem voltam egyedül. Rendszeresen elkezdtem járni ezekre a szerda esti alkalmakra, ahol kiderült, a tíz-tizenöt fő nem ritkaság, hanem átlaglétszám.

Fotó: Máté Zoltán

És kik voltak a szervezők? Eredetileg öt jóbarát szervezi meg ezeket a szerda esti alkalmakat, csupán mert szeretik a drámás játékokat. Közülük csak egyiküknek van drámás végzettsége, és ő sem ebben a szakmában helyezkedett el végül. Vagyis őket a lelkesedés, a közös játék élménye és a sok, közösen átélt élmény lehetősége motiválta.

A forma egyszerű: minden héten, ebből az alapcsapatból egy fő megtartja az órát, megajánlja a kedvenc játékait a résztvevőknek, vagy akár új játékokat talál ki. Ha egy-egy vendég szeretne, és az alapcsapat is már jó ideje ismeri, akár ő maga is tarthat egy-egy alkalmat. Általában a tréning egyharmada a bemelegítő játékokból, a többi része a jelenetalkotásokból áll, vagy valamilyen különleges gyakorlatból. A cél egyszerű: érezzük jól magunkat, és csaljunk mosolyt egymás arcára!

Ez ez nem színészképző, vagy a színházi improvizáció magas szintű szakmai műhelye. Fontos, hogy ne is váljon azzá.  Hiszen itt együtt játszhat a több éve rutinos előadó a teljesen kezdő játszóval. Ez valóban „csak” örömjáték esténként. Viszont ettől a „csak”-tól működik az, amitől a szerda estéken megszületik a varázslat. A résztvevők együtt játszanak örülnek, egymástól tanulnak, mindenféle elköteleződés nélkül. Itt pedig ez a „csak” adja a folyamatos fejlődés lehetőségét.

Egy éves rendszeres eljárás, és egy helyszínváltozás (jelenleg a KockaCsoki nevű helyen látogathatóak az alkalmak) után is már jól látom, hogy az ImproSOKK egy jól működő, nyitott, mindenki felé elfogadó közösség. Ez az, ami ezt az imprós csoportot egyedivé teszi. Itt a résztvevők jöhetnek - és jönnek is – más társulatoktól és színjátszó csoportoktól, ennek köszönhetően pedig egymásra hatunk. A játékok és a játszók folyamatosan fejlődnek, megújulnak, és így a kreativitás állandóan jelen van. És hogy hogyan finanszírozzák magukat? A dolog teljesen nonprofit, csupán a termet fizetik ki közösen a résztvevőkkel.

Fotó: Máté Zoltán

Az alapcsapat tagjai, Gábor, Lejla, Miki, Nita és Lívi másfél éve szervezi ezeket az alkalmakat hétről hétre. Valóban csupán lelkesedésből kezdték, vállalva, hogy nem színházi szakemberek, csupán civilek, akik szeretnek játszani, és igyekeznek újra gyerekké válni arra a három boldog órára. Az alapcsapat nemcsak játszani szeret, de motiválja őket a kihívás is, hogy hétről hétre órát tartsanak, ilyen alkalmakat vezessenek, ami nekik is egy folyamatos, és olykor nagyon is intenzív fejlődési folyamat. És idén jött a ráadás: elhatároztuk egy önálló improvizációs est létrejöttét, amit ha kedvezően fogadnak, folytatunk.

Mit gondolhat most az olvasó? Csak egy újabb drámás csoport a sokból, akiknek tagjai lelkesedésből összeálltak, hogy létrehozzanak valami csodálatosat? Reméljük.