A címben feltett kérdés jó ideje foglalkoztat! Talán kicsit irigykedem olyanokra, akik havonta, vagy két havonta a társulatukkal fellépnek, bemutatnak egy improvizációs előadást, és látszólag hihetetlen profik, és olyan rutinnal rendelkeznek, amivel én nem rendelkezem. Legalábbis azt hiszem. Pedig évek óta foglalkozom improvizációval. Mégis, valamiért úgy érzem, nekem nem sikerül. Vajon mi hiányzik belőlem? Mit kell tennem, ha szeretnék olyan jó előadó, és vicces lenni, mint amilyennek őket látom?

Sziasztok! Én Berci vagyok, öt éve foglalkozom színjátszással. A dolog hobbiként indult, és az is maradt, de az életem egy fontos részét jelenti. Szóval az egész csak játéknak indult...

Na, ez vagyok én! Szeretem ezt a képet magamról, talán mert itt még hosszabb hajam van. Általában rövidre van vágva. Nos, visszatérve az eredeti gondolatomhoz, az utóbbi években nagyon sok drámaórán részt vettem, gyakorlatot és témát kipróbáltam. Nagyon izgalmas számomra az egész. Én abszolút játéknak fogom fel. Minden ilyen alkalommal egy kicsit újra gyerekké válhatok, és még jobb, amikor a csoport többi tagja is olyanná válik. Egy alkalom két, vagy három órás, és ezalatt megszűnik a külvilág. Ekkor elfelejtem a szürke hétköznapokat, a mindennapi problémák akkor, abban a pillanatban eltűnnek. Ekkor mindannyian csak egymásra figyelünk. És játszunk! Az alkalom végén pedig úgy érezzük, mintha újra lenne energiánk. És persze szívesen folytatnánk, hiszen az a két-három óra hihetetlen gyorsan eltelik. Ettől válik minden ilyen alkalom csodálatossá: még ha fáradtan is érkeztél, a következő napokra szellemileg újra feltöltődsz!

Néhány évig ez elegendő is volt nekem. Ezek a színjátszó alkalmak lehetővé tették nekem azt is, hogy új embereket ismerhessek meg, és barátságokat kössek. Fiatal felnőttként, akinek egyre kevesebb lehetősége van a hiányzó közeg miatt új ismeretségeket kötni, ez óriási élményt jelentett. Bekerültem egy új közösségbe, és megismertem olyanokat, akikkel máshol nem is lenne esélyem találkozni. A mai napig több barátomat ezeken a drámás alkalmakon keresztül ismertem meg. És ekkor megfogalmazódott bennem egy fontos gondolat: a színjátszás közösséget teremt.

"A színjátszás közösséget teremt."

Nem hiszem, hogy igazán újat mondtam ezzel bárkinek. Talán csak magamnak, de az nekem elég volt. A Facebook nagy segítségemre volt, hogy minél több embert elérjek ezekhez a közösségekhez. Egy éven keresztül kizárólag egy társulat színjátszóira jártam, és ennek a társulatnak adtam ajándékba az ötletemet, hogy a különböző drámás csoportjaikat kössük össze, találkozzanak egymással, váljanak egy közösséggé, tartsunk közös alkalmakat, esetleg bulizzunk együtt nagyokat. És ez sokáig jól működött, nekem nagy kalandot jelentett.
Aztán ennek vége lett. De erről majd egy másik alkalommal ejtsünk szót....

Az, hogy a színjátszásban a színházi improvizáció kezdett el érdekelni, talán már előbb megvolt bennem, mint, hogy valóban elkezdtem rendszeresen látogatni a színjátszó alkalmakat. Tavaly télen elindultam, hogy felfedezzem, milyen társulatok tartanak tréningeket, nyitott színjátszókat. És mint kiderült, az ezt megelőző négy évhez képest nagyot fordult a világ. De legalábbis a budapesti lehetőségek. Improvizációs társulatok és amatőr színjátszó csoportok városszerte. Egy-kettő közülük évek óta létezik és már jelentős hírnévre tett szert, a többi nemrégen alakult és még bármilyen irányba viheti őket a sorsuk.

Adott volt az inspiráció. Rövid rábeszélés után egy információmegosztáson alapuló Facebook-csoportot hoztam létre, hogy egy helyen lehessen tájékozódni a pesti színjátszós programokról. Ez azért izgalmas számomra, mert szeretem csinálni. Jó érzés a felfedezés, izgalmat ad. És nagyon jól esik a sok bátorítás és pozitív visszajelzés. Néhány csoport nyitott alkalmain volt lehetőségem részt venni. Mind-mind újabb lehetőségek, játékok és közösségek. Kell ennél több?

És akkor már eljutottam arra a pontra, hogy azt mondjam: Igen!
Óriási jellemfejlődésen megy keresztül az, aki rendszeresen jár ilyen drámás alkalmakra. Hiszen ezeknél a tréningeknél az önismeret velejáró elem. Rám ez többek között úgy hatott, hogy már nemcsak játszani akartam. Ki akartam próbálni tanítani! Szóval egy drámatanár képzés elvégzése után ebbe is belekóstoltam és szintén megszerettem. Aztán ki akartam próbálni, hogy tudnék e saját színjátszót vezetni. Ez is összejött, és remélhetőleg még sokáig fog működni. Végül eljutottam odáig, hogy kimondjam: improvizációs előadásban akarom magam kipróbálni.

És persze ez egyben egy hosszú tanulási folyamat is. Ez a blog ennek a tanulási folyamatnak a naplója. Szeretnék írni drámatanárokról, drámás csoportokról, színházi tréningekről, felmerülő kérdésekről és problémákról, félelmekről és örömökről is. Ez az elképzelés, és hát a megvalósítás egy másik dolog. Mindenesetre azon leszek, hogy az élményeim és meglátásaim tanulságosak legyenek mások számára is.