Imprótréner, drámatanár, játékvezető, óratartó. Ezeket a jelzőket használják azokra, akik az alkalmakat vezetik a színjátszókon. Minden alkalom más és más, így az alkalmat vezető drámatanár is változó viselkedést mutat kifelé, és ez igaz még akkor is, ha több alkalom után a játszók már úgy érzik, jól kiismerték a saját trénerüket. Érdemes végiggondolni, hogy az egyes tanárok miből és hogyan dolgoznak, mit tartanak fontosnak egy adott órán és ehhez milyen eszközöket használnak.

Létezik ugyan drámatanár képzés, hiszen ez is egy önálló tudományág, azonban a drámatanítás, hasonlóan néhány más tantárgy tanításához, gyakorlatcentrikus tevékenység. Könnyű észrevenni, ha egy óraadó drámatanár gyakorlott, vagy nem. Ahhoz pedig, hogy valaki gyakorlott drámatanár legyen, nemcsak sok játékot kell ismernie, de tudnia is kell őket használni. Ahhoz pedig nem elég, ha elolvasta őket egy könyvben. A jó óratartás egyik feltétele, ha a tanár már előtte, mint játszó, számtalanszor játszotta az adott játékot. Így ismerheti meg, tapasztalhatja meg az adott játék hasznát, láthatja meg az értelmét, a benne lévő hibás elemeket, vagy akár a benne rejlő lehetőségeket, amelynek segítségével tud esetleg módosítani rajta, hogy jobb játékot kapjon.

Tipikus tanári hibák egyike a türelmetlenség. A sok év alatt, amikor elkezdtem színjátszókra járni, tapasztaltam, hogy egyes drámatanárokat igazából csak a tanítás, az óravezetés foglalkoztat, emiatt pedig a játszókra való figyelem elvész. Ez általában párosult gyakorlatlansággal és azzal, hogy a színjátszóra behozott játékokat valójában ő maga sem használta sokszor, így csak elolvasta, de nem ismerte meg azt. A játszókra való figyelem hiányából pedig az a hiba következett, hogy nem vette észre, ha az adott játékot a résztvevők már nem akarták tovább játszani, de ő még mindig erőltette. A tervekhez való görcsös ragaszkodás az órát megakadását vonta maga után, rosszabb esetben az óratartó feszengését.

A drámatanár türelmetlenségéből következik egy másik gyakori hiba, hogy az alkalom légköre feszülté és nyomasztó válik. Sajnos erre is éltem meg példát, de szerencsére keveset. A drámatanár az órájára akarva-akaratlanul behozza az aktuális hangulatát. Ezt gyakorlottabb drámatanár tudja kezelni – erre szintén alkalmazhatóak bemelegítő játékok – ezáltal pedig oldja a színjátszó légkörét. A legveszélyesebb elemek egyike a színjátszókon, ha a drámatanár nem ismeri fel, ha a hangulat fojtogató.

Minden színjátszó alkalom más és más. A jó drámatanárok általában az alkalmak elején tisztázzák a résztvevőkkel az alkalom témáját, és hogy hogyan fog lezajlani. Ez egy olyan alap, amely a biztonságos légkört is megteremti. Ezáltal a résztvevők sem érzik becsapottnak magukat, nincs kellemetlen meglepetés, és az alkalom sem válik kaotikussá. A jó drámatanár ezt a témát végig tudja tartani, és nem tér el tőle menet közben, miközben megvan benne a rugalmasság és felismerés, adott helyzetben hol érdemes változtatni és mennyiben. Az évek alatt a legtöbb drámatanár, akivel találkoztam, szerencsére tudta magát ehhez tartani.

Az igazán jó drámatanárnak mindig azokat tartottam, akik nemcsak remek légkört tudtak teremteni a maguk személyével, de voltak elég kreatívak ahhoz, hogy saját játékokat kitaláljanak, akár az adott pillanatban is! Több társulat erőssége, hogy ilyen óratartóval hirdetnek meg alkalmakat. Emellett a jó játék kiválasztása is a jó drámatanár ismertetőjegye.

Egészen eltérő tapasztalatok születtek akkor, amikor folyamat alapú tréningeken vettem részt. Ekkor ugyanis a drámatanárnak meg kellett felelnie nemcsak egy adott alkalom óratartójaként, hanem az egész projekt vezetőjeként is. Amikor egy drámatanár egy folyamat alapú színjátszóba vág bele, amely több meghatározott számú alkalomból áll, végig ugyanazokkal a résztvevőkkel, akkor a csapat jogosan várhatja el, hogy a folyamat egy bizonyos eredmény felé fusson ki.

Ennél a pontnál már igazán eltérő élményeim voltak. Néhány drámatanár csak az elején harangozott be egy hangzatos elképzelést, végül pedig az utolsó alkalom valamilyen egészen más irányba ment át, vagy egyszerűen az utolsó alkalom ugyanannyit jeltett, mint az első.

Talán egy drámatanár legjobb teljesítményértékelője, a közösségteremtő képesség. Ez is abból az alapgondolatomból ered, hogy a színjátszás közösséget teremt. Az, hogy egy csapat mennyire kovácsolódik össze, persze nem csupán a drámatanártól függ. De azt mégis jelentősen tudja befolyásolni. Az órán a résztvevőkhöz való kedves szavak, az alkalmak utáni kötetlenebb beszélgetések, és általában a közvetlen viselkedés mind erősen hatnak, hogy az adott csapat ne csupán az alkalom alatti időtartamig váljon egy közösséggé, hanem a tréningen túl is.

Ebből is látható, a drámatanárnak ugyanúgy teljes személyiségében kel jelen lennie a saját színjátszóján, ahogy bármely tanárnak a saját óráján. Szükséges terveznie, kreatív elemeket behoznia, megfelelő légkört teremtenie. A különbség talán az óráján való résztvevőkhöz való hozzáállása adja meg. Egy iskolában tiszta helyzetet ad a státusz, a tanár-diák közötti viszonyban. Nem ennyire egyértelmű egy színjátszón a résztvevők és az óratartó között, és talán nincs is nagyon erre szükség. A közvetlenebb légkör miatt megengedett, hogy akár a drámatanár is beszálljon a játékokba (nyilván a résztvevőkre való odafigyelés mellett), vagy hogy alkalmanként akár a résztvevők segítségét kérje egy játék megalkotásakor. Számos színjátszó igényli is, hogy a résztvevők legyenek a kezdeményezőbb felek, ahol a drámatanári szerepben még hangsúlyosabbá válik a támogató attitűd és a résztvevőkhöz való egyenlő félként való hozzáállás.