Ez nem egy műszaki leírás lesz, vagy egy agrárjelentés a nagykanizsai járás egyik falujának mezőgazdasági sajátosságairól. A Traktor, teljes nevén a Traktor Works egy évente megrendezett fesztivál Zalamerenyén, ahol művészeti workshopokon vehetnek részt a jelentkezők, és megismerkedhetnek a kortárs tánccal, a színházi improvizációval, színházi rendezéssel vagy a drámapedagógiával. Idén, második alkalommal látogattam el a fesztiválra, maga a fesztivál pedig ötödik alkalommal nyílt meg.

Első alkalommal 2019-ben jártam a Traktoron. Tény, hogy a leutazást megszervezni Zalamerenyére nem kis feladatot jelent. Tömegközlekedési eszközzel akár 5 órás utat is jelenthet (ha a vonatok vagy a buszok nem késnek), jobb esetben legalább két átszállással. Jóval könnyebb a helyzet, ha az ember autóval érkezik, mert ebben az esetben csak arra szükséges jól odafigyelni, hogy a megfelelő kanyarban forduljon, a megfelelő irányba, máskülönben eltéved. Az, hogy a szervezők egy kis faluba kívánták megrendezni a fesztiváljukat, tudatos lépés volt, hogy a résztvevők a lehető legtöbb időt egymásra, a csöndes kis falu megismerésére és a közös munkára fordíthassák. És valóban, a leutazás nehézségeit hamar elfelejti a látogató, a hely szépsége és az izgalmas programok intenzitása következtében. Zalamerenyén nincsenek plázák vagy egyéb szórakoztatóközpontok, mi egyedül egy kis boltról tudtunk, amely a szállásunk közelében szolgálta ki a megérkezőket. Ez azonban elegendő volt, hogy a körülbelül kilencven fős látogatógárdát kiszolgálja. A legtöbben sátort vertek, mások kaptak szállást a faluban működő két szálláshelyen.

A Traktor színes programokat kínált. Az egyes tréningek, amikre lehetett jelentkezni, egy-egy művészeti ágat képviseltek. A Traktor Works saját honlappal rendelkezik, ahol rövid leírást adtak arról, mire számíthatunk az adott kurzusban való munkában. Tavaly az improvizációs kurzusra, idén a színházi rendezésre jelentkeztem. Ez utóbbi tréninget Perényi Balázs, a Pesti Magyar Színiakadémia oktatója tartotta, saját színésznövendékei segítségével. Elsősorban arra voltam kíváncsi, hogyan tanít Perényi. Már számos alkalommal írt a színházi improvizációról, több könyve is van, amely játékokat ír le és kategorizál, így nagyon kíváncsivá tett, mi újat taníthat nekem, amely segíthet abban, hogy jó imprós legyek.

A tréning legnagyobb haszna számomra a számos új játék megismerése, és az imprós tréningeken felhasználható apró módszerek voltak. Például egy jelenetet megelőzheti a benne szereplő karakterek felfestése, amelyhez külön formát ajánlottak meg számunkra. Inspiráló elemet jelentett, hogy improvizációs eszközökkel hogyan érdemes létrehoznunk egy történet szereplőit. Ezek a módszerek azonban, éppenhogy csak be lettek mutatva és néha alkalmazva, gyakorlásukra, rutinosabb használatára már nem volt lehetőség. Ennek oka valószínüleg a tréning viszonylagos rövidsége (4 nap) okán alakult így. Izgalmasnak, és nagyon tanulságosnak találtam, hogy az egyes munkafolyamatokról állandó visszajelzéseket adtunk egymásnak, és így tudatosíthattunk magunkban az egyes munkamódszerek hasznát. Roppant inspiráló volt Perényi tanulóinak játéka és a maguk által megalkotott jelenetek ötletessége, az abban szereplő humor, és a sok érzelem, amely minden résztvevőt elvarázsolt.
Sajnáltam azonban, hogy mi kevesebbet játszhattunk közösen a színészekkel, illetve jóval kevesebb idő lett fordítva, hogy a bemutatott rendezési módszereket gyakorolhassuk. Mi, a rendezők leginkább együtt dolgoztunk, és a színészeket pedig utólag kellett koordinálnunk, miután megalkottuk az egyes szituációkat. A két tevékenység azonban aránytalanul töltötte ki a tréning össz-idejét. Amíg az előzetes tervezéssel akár több órát is eltöltöttek a rendezők, a színészekkel való közös munka körülbelül egy-másfél órát tett ki, és csak ezt követte az adott történet nyílvános bemutatása. Még így is feszített tempóban volt szükséges haladni, hiszen született legalább 15 jelenet.

A tréningek után, esténként programokat kínáltak nekünk a tréningtartók, vagy valamely csoporttársuk. Ezek kellemes felüdülést jelentettek a kreatív, de néha nehéz nap végén, ami után volt lehetőség kötetlenül ismerkedni más tréningek résztvevőivel, vagy oktatóival.
A közös munkából adódott, hogy az egyes csoportok tagjai kevésbé érintkeztek. A szünetekben és az esti kikapcsolódás során is a résztvevők leginkább azokkal kerültek kapcsolatba, akikkel együtt dolgoztak, és bár szerencsére sokan nyitottan és közvetlenül fordultak mindenki felé, hiányoltam a fesztiválból valamilyen programot, amely valahogy feloldhatta volna ezt a fajta távolságtartást a csoportok között. Talán erre azért is lehetett volna hangsúlyt fektetni, mert az egyes tréningek nem azonos helyszínen voltak, így még a szünetekben is csak elvétve lehetett elvegyülni a más tréningek résztvevőivel. Erre csak az esti órákban volt jellemzően lehetőség, kötetlen formában.

Az utolsó nap volt lehetőség rá, hogy láthassuk a többi csoport által létrehozott munkákat. Ebben kivételt a drámapedagógiai workshop órái képeztek, amelyre minden nap, adott időben lett volna lehetőség bekapcsolódni, eltérő helyszínen, ahol mi, a rendezői workshop tagjai dolgoztunk. Biztosan ez is közrejátszott abban, hogy sajnos csak utólag szereztem tudomást ezekről az alkalmakról. Azonban nem voltam egyedül azzal, hogy sajnáltam, csupán egy tréningen vehet részt az ember a fesztivál négy napja alatt, és nincs lehetőség a többi workshop kipróbálására. Ez az érzés felerősödött a többiekben is, miután látták a többi csoport munkabemutatóját.

A legtöbben úgy jellemezték a Traktort, hogy egy különleges fesztivál egy különleges helyen. Ez vitathatatlan. Tavaly és idén is olyan alkotói pluszt jelentett számomra, amely építőkockát jelent nekem, elsősorban abban, hogy jobb improvizációs óratartó lehessek.